Takarítás

A takarítás végeredménye a tiszta felületek. A tisztaság többféleképpen jellemezhető, érzékelhető és nem észrevehető kategóriába lehet sorolni. Az érzékelhető tisztaság, nem más mint a felületen lerakódott, látható piszok mechanikai vagy vegyszeres eltávolítása.  Takarítás után, jobb a közérzet, nagyobb a biztonságérzet, hiszen nem látszik piszkosnak a felület és jobb a levegő minősége is.

A kereskedelemben kapható tisztítószerek túlnyomó része, felületi tisztaság elérésére alkalmas, a mikroorganizmusok szaporodását lassítják, mivel a sok esetben táptalajként szolgáló, látható szennyeződést eltávolítják.

A szabad szemmel nem észlelhető piszok valójában, élőlényeket foglal magában. Ilyenek a vírusok, baktériumok, gombák, különböző penész félék spórái. Ellenük fertőtlenítő hatású tisztítószerek alkalmazásával kell védekezni. Teljesen természetes, hogy szimbiózisban élünk egyes fajokkal, mégsem ártanak, pedig mindenhol ott vannak. A többségük vagy a túlszaporodásuk,  valamilyen megbetegedés formájában jelentkezik. Jelenleg a leghatásosabb védekezési mód, a klór alapú tisztítószer és a gőzzel történő fertőtlenítés.

A fertőtlenítéssel vigyázni kell, mert nagyon hamar a hatás ellenkezőjét érhetjük el. A túl sok vegyszer használata káros is lehet, egészségtelen és felborul a biológiai egyensúly. A fertőtlenítők nem csak a betegség okozóit, de a szimbiózisban élő jótékony mikroorganizmusokat is elpusztítják, aminek hatására az immunrendszer is gyengülhet, sokkal több megbetegedés kialakulhat. Ennek elkerülésének érdekében célszerű takarítási ütemtervet készíteni, ahol nem szükséges sűrűn a fertőtlenítés érdemes bio tisztítószereket használni, a táptalajként szolgáló szennyeződéseket minél előbb takarítani, vegyszert a nagytakarítások alkalmával érdemes használni.  Ahol  sok ember jár, vagy állat is van sűrűbben érdemes takarítani.  A konyhai területeken elengedhetetlen a fertőtlenítés, a napi szintű takarítás, a konyhában található a legtöbb táptalaj. A mosatlan edény, a húsos vágódeszka, elcsöppent ételmaradék. A mosogatóban és a mosogatószivacson szaporodik el a legtöbb kórokozó.

A fürdőben különböző gombák és penész jelenhet meg, a karbonátos lerakódások, a folyton nyirkos közeg  esetleg sötétség kedvez túlszaporodásuknak, a mellékhelységben a fertőzésveszély nagyon magas,  érdemes sűrűn takarítani.

Laboratóriumokban a kísérleti anyagok teljes tisztasága, az egészségügyi intézményekben nélkülözhetetlen törekedni a steril tisztaság elérésére, a fertőzések továbbterjedésének kiküszöbölése céljából.

A takarítás alapja, felismerni milyen típusú szennyeződést kell eltüntetni, a legnagyobb hatásfokkal a tisztítószer kiválasztása a takarítandó felület károsodása nélkül. A takarítás nélkülözhetetlen velejárója a rendszeres szellőztetés.  A levegő tisztasága, egyfajta komfort érzetet nyújt. A levegő a zárt térben is kering, és keringenek a levegőben a talaj részecskéi (por szemcsék), biológiai por, kémiai vegyi maradványok, mikrobák (vírus, baktérium, spóra) és az elhasználódott levegő elemei is.  A zárt térben keringő levegő, összetételének függvényében, alakul ki a tér szaga vagy illata. A víz nélkülözhetetlen, a tisztítószer vízzel elkevert tisztítószer oldatával, nyirkos ronggyal felületi tisztaságot, vagy fertőtlenítést lehet elérni.  A takarítás során felhasznált oldatban közömbösítődik és megkötődik a felületeken felhalmozódott szennyeződés. A vizet és a takarítás során használt rongyot  sűrűn kell cserélni. A tisztítószerek legjobb hatásfoka akkor érhető el, ha a gyártó utasításait betartjuk. A túl híg oldat nem fejti ki a kívánt hatást, a túl sűrű oldat egészségtelen és a felület károsodását is okozhatja. A fertőtlenítő hatású tisztítószereken a gyártó behatási időt jelöl.  A közölt idő, azt jelenti, hogy az oldatnak mennyi ideig kell a felületen lennie megadott hígítási arányban, ahhoz hogy az optimális fertőtlenítő hatását kifejtse. Ez esetben is igaz, ha kevesebb ideig tart a folyamat, mint amit megadott a gyártó, nem teljesül az ígért hatás, míg ha több időt tölt a felületen, nem fejt ki nagyobb hatásfokot. A behatási idő lejártával, az oldat veszít fertőtlenítő hatásából.

A takarító gépek többsége is a felületi látható szennyeződést távolítják el. A kárpittisztító gép működése során,  vizes tisztítószer oldatot permetez a felületre, ami megköti a lerakódott port,  elpusztítja a mikroorganizmusok többségét, és feloldja a foltokat amit aztán a szívófejen keresztül visszaszív a víztartályba. Ez a folyamat a mélytisztítás, hatásmechanizmusa függ a tisztítószer minőségétől, az anyag vastagságától.  A tárcsagépek akár kőfelületek, fugák tisztítására alkalmas. Működése a magas fordulatszámon forgó kefe, ami polírozza a felületet. A tisztítószer oldatos vizet szabályozza a kefék alá,  a kőfelület legfelső rétegéből távolítja el a lerakódásokat. Ezek a gépek általában nem szívják vissza az elhasznált vizet, ezért vízszívó készülék használata is szükséges. A kezelt felületet takarítás után védőréteggel kell bevonni.

A védőréteg általában különböző viaszok, PU rétegek, melyek a felület felszínét óvják a kopástól,  koszolódástól megakadályozzák a pólusok elkoszolódását és befolyásolják a felület élettartamát. A természetes burkolatoknak nélkülözhetetlen a védőréteg.  A védőréteggel kezelt felület, időtálló, két takarítás közötti idő kitolható, és kevesebb időráfordítással takarítható.

A takarítás sűrűségének meghatározásánál figyelembe kell venni, a terület igénybevételét, forgalmát, időjárást.

Nagy igénybevétel, amikor sok ember megfordul a területen egy nap alatt. Ezeken a helyeken, a napi takarítás elengedhetetlen, a napi megfelelő higiéniai háttér kialakításához.  A terület forgalmának nagysága miatt, fertőzésforrás lehet, a nagy forgalmú zárt tér. Kis forgalom mellett, lehet heti takarítással fenntartani a tisztaságot. A napi szintű szellőztetés szükséges.  Az időjárás a takarításra is hatással van. A csapadékmentes időben a padlófelület tisztább, kevesebb a látható szennyeződés, nyári időszakban több a levegőben szálló por, ami megül a felületeken. A csapadékos időben, inkább a járófelületen keletkezik látványos mennyiségű szennyeződés.  A meglévő tisztaság fenntartásához a   klíma berendezések tisztíttatása is elengedhetetlen. A készülékben felhalmozódó, a légtérbe visszakerülő mikroorganizmusok  egészségkárosító hatással rendelkeznek.